Darth Vader by Greg Pak Vol. 2: Into the Fire

2021. szeptember 17., péntek


Greg Pak Darth Vader sorozatáról már volt korábban szó a blogon, az első kötetről írt kritikámat ide kattintva tudod elolvasni. Idő közben a Szukitsos srácok belengették a magyar nyelvű fordítást is, szóval úgy döntöttem megpróbálok egy lépéssel előttük járni, hogy nagyjából tudjátok mire számítsatok. Ezt nyilván nem tudom minden aktuális Star Wars címnél garantálni, de a Darth Vader esetében igyekszem majd tartani. Bár az első volume tagadhatatlanul az egyik legjobb Star Wars képregény volt, amit valaha olvastam, a második kicsit visszaesésnek tűnik hozzá képest, ami ugyanakkor még közel sem jelenti azt, hogy kimondottan rossz lenne. 

A fájdalom félelmet szül, a félelem dühöt, a düh pedig... Erőt. Az Uralkodónak egyáltalán nem tetszik, hogy Vader Nagyúr mindenféle magánakciókba kezd a háta mögött, és elhatározza, hogy emlékezteti őt a Sith tanításra. Miután szétroncsolta tanítványa robot végtagjait, kidobja őt a Mustafaron, épp azon a helyen, ahol az Obi-Wannal vívott harc után összeégett. Vader Nagyúrnak túl kell élnie a kietlen lávabolygón, ráadásul Palpatine megtiltja neki, hogy az erőt használja. És ha mindez nem lenne elég, a Sithek orgyilkosát is utána küldi... 

Az Into the Fire telis-tele van hamisíthatatlanul badass Vader pillanatokkal. Kezdve azzal, hogy a bolygón talált ócskavasból építi újjá magát, és hogy még ennek ellenére sincs senki, aki az útjába állhatna. Ráadásul ahogy Palpatine emlékezteti a Nagyurat arra, hogy ő csak egy eldobható eszköz, na az valami hihetetlenül rideg. A legnagyobb gondom ezzel az egésszel az, hogy maga a sztori kicsit összecsapott érzést kelt. Pedig az Uralkodóval nyíltan szembeszegülő Vader remek ötlet. Olyannyira, hogy szerintem hiba volt hat számba beletuszkolni. Ez a sztori sokkal jobb is lehetett volna, ha kicsit jobban elnyújtják, bevonnak még pár karaktert és hagytak volna időt Vadernek felkészülni Palpatine legyőzésére, csak hogy aztán így is, úgy is elbukjon. Így viszont úgy érzem nem sikerült kellően kibontani ezt a koncepciót, ami kár, mert ezek után nem hiszem, hogy erről szól majd a sorozat. Legalábbis azok után, amit Vader kapott, szerintem nem lesz bátorsága ismét lázadozni. Ráadásul nem viccelek, szerintem az egész kötetet fél óra alatt elolvastam, azért reméltem, hogy kicsit tovább le fog kötni.

A Sithek orgyilkosa nem más volt, mint Ochi (teljes nevén Ochi of Bestoon), aki számomra eddig ismeretlen karakter volt, mivel ha minden igaz, a Rise of Skywalkerben tűnt fel először (amit én nem láttam és nem is tervezek megnézni, nem idegesítem magam feleslegesen). Nem tudom a filmben mennyire számított izgalmas karakternek, a képregényben egész vicces volt, ráadásul Pak kimondottan sok szerepet szánt neki a történetben. Bár valószínűleg senki nem forgolódott este az ágyban azon morfondírozva, hogy Ochi vajon miképp vesztette el a szeme világát, de ha mégis, akkor ebből a sztoriból megtudod. 

Bár az Into the Fire nem hozta a sorozat első kötetének szintjét, azért én bízok Greg Pak képességeiben, és abban, hogy fel tudja még rázni a szériát. A harmadik kötetről szóló cikket akár borítékolhatjátok is, sőt. Lassacskán ideje lecsekkolni a High Republic-ot is! :)

Superman: Up in the Sky by Tom King & Andy Kubert

2021. szeptember 14., kedd


Mikor először hallottam, hogy Tom King Superman képregényt írt, voltak fenntartásaim. Félre ne értsetek, nem azért, mert kimondottan rossznak tartom az író munkásságát. Sokkal inkább azért, mert nem éppen a pozitív hangvételéről ismert, és hajlamos olyan sötét témákba is nyakig merülni, mint a depresszió, a poszttraumás stressz és társaik. Alapvetően szívesen olvasok ilyesmiről, viszont abban biztos voltam, hogy az Acélember karakterénél nem működne ez a fajta megközelítés. Mert akárhonnan nézem, Superman (normál körülmények között) a remény szimbóluma kell legyen. Ha bármilyen okból nem ő testesíti meg a fényt az alagút végén, akkor:
A.) A sztori egy párhuzamos világban játszódik
B.) Valami totál félrement a DC Univerzumban
C. ) Az írónak egyszerűen fogalma sincs hogyan kell sztorit írni a karakterről.
Az első két variációval semmi bajom, viszont kicsit féltem tőle, hogy King története a C.) kategóriába esik majd. Végül ez nem csak hogy nem így lett, de az írónak egy egészen új és felemelő oldalát ismertem meg ennek a csodálatos képregénynek köszönhetően. 

Kérdés: Milyen messzire menne el Superman, hogy megmentsen egyetlen életet? Miután az idegenek elraboltak egy kislányt, Batman Clark segítségét kéri, hogy keresse meg, és mentse meg őt. Az Acélember a világmindenséget kutatva keményebbnél keményebb kihívásokkal szembesül, ráadásul a távollétében Metropolis is védtelen maradt. Vajon megérte ekkorát kockáztatni a gyermekért? Képes lesz-e megtalálni egyáltalán, vagy ezúttal kénytelen elfogadni, hogy az igyekezete hiábavaló volt? 

Az Up in the Sky egy zseniális karakterrajz, a dekonstrukciója mindannak, ami Supermant azzá teszi, aki. Egyúttal tökéletes példája annak is, hogy az összes szuperhős közül talán az ő felelőssége a legnagyobb. Egy hihetetlenül megható és inspiráló sztori arról, hogy mindig van remény, és hogy bármilyen rossznak tűnik is a helyzet, nem szabad feladni. Egészen elképesztőnek tartom, hogy egy fiktív karakterről írt kitalált történet is milyen motiválóan tud hatni az emberre, azt meg pláne, hogy Tom King képes volt egy ilyet összehozni. Az ilyen sztorik miatt érdemes szuperhősös képregényeket gyűjteni, néha csak ennyi kell, hogy visszatérjen a világba vetett hitünk. Biztos vagyok benne, hogy még ha nem is tud róla, King életet mentett ezzel a sztorival. 

Az egyik legemlékezetesebb fejezetben az író Superman és Clark Kent kettősségét helyezte előtérbe, és azt, ahogy a két személyiség kiegészíti egymást. Az egyik gyengesége a másik erőssége: Ami emberré teszi Clark Kentet, az teszi igazi hőssé Supermant. A történet vége felé az elrabolt lány és Clark párbeszéde is mély nyomot hagyott bennem, és derekasan bevallom, hogy ki kellett törölnöm a szememből pár könnycseppet. És bár az elején tényleg voltak aggályaim, azt kell mondjam, hogy King nem szokványos írói stílusa remekül illett ehhez az egész koncepcióhoz. Többször is előszedhetné ezt a pozitív énjét! 

Andy Kubert rajzaival túlnyomó többségben elégedett voltam, bár előfordultak itt-ott furán megrajzolt arcok. A kötet borítója viszont olyannyira telitalálat, hogy arra szavak nincsnek. Egyszerűen tökéletesen jelzi, hogy mire is számíthatsz ettől a képregénytől, és igazából már ezt látva is sejthettem volna, hogy ez nem semmi olvasmány lesz. 

A Superman: Up in the Sky kötelező minden Superman rajongónak, kicsinek és nagynak. Mostanság szokásommá vált, hogy a legtöbb elolvasott képregényemet tovább passzolom, de ez bizony megtartós lesz. Tom King előtt pedig emelem kalapom, remélem még sok hasonló olvasmánnyal megörvendeztet minket.