Doctor Strange Vol 2: The Last Days of Magic by Jason Aaron & Chris Bachalo

2021. június 13., vasárnap

Ha rendszeresen olvasod a blogot, akkor egészen biztosan találkoztál már Jason Aaron nevével. A Thor képregényeit különösen nagy becsben tartom, amiknek egy része ráadásul magyar nyelven is megjelent a Fumax jóvoltából. A Doctor Strange sorozatának első kötetéről már szintén volt szerencsém cikkezni korábban, ami egy egészen abszurd és őrült pszichedelikus kalandnak ígérkezett. Mai írásomban ennek a szériának a folytatását vettem nagyító alá, ami a The Last Days of Magic címet viseli. Sajnos azonban az olvasottak kissé vegyes érzéseket hagytak bennem.

Miután dimenziókon keltek át, hogy megtisztítsák azokat a mágiától, a robot seregből álló Empirikul és vezetőjük, az Imperátor eljöttek a Földre, hogy a varázs szikráját is eltöröljék a világunkból. Doctor Strange erejét drasztikusan meggyengítette a támadás, és kérdéses, hogy ezúttal győzedelmeskedhet-e. Épp ezért kedvenc mágusunk és segítői visszavonulót fújnak, hogy begyűjtsék a Földön megmaradt varázserejű tárgyakat, amiket ellenségeik még nem pusztítottak el... 

A történet egyfajta modern boszorkányüldözést dolgoz fel, melyben a tudomány elkötelezett hívei indítottak kíméletlen hadjáratot a mágia ellen. Az Imperátor akár egészen érdekes karakter is lehetne, ha a motivációja nem lenne nettó ostobaság. Az ő világában ugyanis épp fordítva történt mindez, és a mágusok próbáták meg eltörölni a tudományt, mintha egy fiktív univerzumban nem férhetne meg ez a két nagyszerű dolog egymás mellett. Az Imperátor ezért bedurvult, és úgy döntött, hogy a saját személyes fejlődése szempontjából az lesz a legjobb, ha ő is épp ugyanolyan lelketlen gyilkossá válik, mint azok, akiket annyira gyűlöl. Szóval nem, nem ez Jason Aaron legjobb munkája, de van még tovább is. 

A legnagyobb gond ugyanis ezzel a sztorival az, hogy az író konkrétan fogta, és lemásolta az egyik saját korábbi történetét. Mert bizony, láttuk ezt már valahol, de hol is...? HÁT A MÁR FENTEBB EMLÍTETT THOR SOROZATBAN. A The Last Days of Magic alapja majdnem teljesen megegyezik a magyarul is megjelent God Butcher című képregénnyel, mindössze kiszedték belőle a vallásellenes töltetet, az isteneket pedig lecserélték a mágiára. Aaron nem csak hogy valószínűleg kifogyott az ötletekből, de ráadásul mindent sokkal rosszabbul is csinált itt, mint a Thor sorozatban. Mindemellett nevetséges, hogy az ellenség legyőzéséhez elég volt összegyűjteni pár kacatot, és ezzel kb. megoldódott minden. Ennek a sztorinak a megírásánál a legkisebb mértékben sem erőltette meg magát az író, és ez fájdalmasan nyilvánvaló. És ha ez még nem lenne elég, a korábbi humornak is lőttek, az egész hangulat szükségtelenül darkra sikerült. "De komor vagy, biztos nem a DC Univerzumból jöttél?" 


A hibái ellenére azonban mégsem tudom azt mondani, hogy mindent utáltam ebben a sztoriban. Például abszolút értékeltem, hogy Aaron nagy hangsúlyt fektetett az egyik fontos fiktív törtvényre, amivel meg lehet kicsit bolondítani a varázslással kapcsolatos sztorikat. Ez pedig úgy hangzik, hogy A MÁGIÁNAK ÁRA VAN. És ezt az árat mindenkinek meg kell fizetnie, aki él vele. De mi történik, ha valaki csal, és megpróbál kibújni ez alól? És mi van, ha Doctor Strange volt ez a valaki? Bizony, ezek izgalmas kérdések, és érdekelnek annyira a válaszok, hogy később adjak még egy esélyt ennek a sorozatnak. 

Sajnos Chris Bachalo rajzait sem élveztem most annyira, mint a korábbi kötetben, a humorral együtt annyi lett a korábbi színes és trippy látványvilágnak is. Sok helyen most csak szimplán zavarosnak éreztem az illusztrációkat, nem is mindig tudtam kivenni, hogy mit ábrázolnak a panelek. Kár, mert a pszichedelikus hangulat volt az első volume egyik legjobb része, remélem később még visszatérnek ezek az elemek. 

Nincs mit szépíteni, nem ez volt életem legjobb képregényélménye. Jason Aaron ezerszer jobbat tud ennél, így ez most különösen nagy csalódás számomra. Ha a harmadik kötet sem mutat jobb eredményeket, akkor kénytelen leszek más íróknál keresni azt, amit egy Doctor Strange sztoritól remélek.

Dragon Ball Super Vol. 11-12 by Akira Toriyama & Toyotarou

2021. június 8., kedd

 


Annak ellenére, hogy a Dragon Ball Super animében bőven találtam kivetnivalót, azt kell mondjam, hogy az elmúlt évek egyik legjobb döntése volt elkezdtem az eddig csak manga formájában megjelent folytatást. Akira Toriyama ugyanis amellett, hogy rengeteg korábbi hibát kijavított, minden idők egyik legütősebb Dragon Ball sztoriját hozta össze, ami engem óriási és hihetetlenül üdítő meglepetésként ért. Hogy tudd miről is van szó, olvasd el a manga sorozatról írt korábbi kiritkámat, most pedig nem is szaporítom a szót, lássuk mi történt ebben a két nagyszerű kötetben! 

Goku és Vegita ismét elkeseredett próbálkozást tesz, hogy puszta erőre alapozva felvegyék a harcot Moroval, az energiafaló szarvas/patás szörnyeteggel. Ám ismét hoppon maradnak és rájjönnek, hogy a megszokott technikáikkal mit sem érnek egy ilyen ádáz ellenféllel szemben. Nem maradt hát más megoldás, mint hogy visszavonulót fújjanak, és hogy kidolgozzanak egy új stratégiát. Hőseink legjobbnak ítélik, ha szétválnak, ki-ki a maga útjára: Vegita a Yardrat bolygó felé veszi az irányt, Goku Merus társaságában edz, hogy az ultra ösztön mesterévé váljon, Jaco pedig a Földre igyekszik, hogy újoncokat toborozzon a Galaktikus Őrjáratba... 


Őszintén szólva külföldi cikkeknek köszönhetően már a két kötet olvasása előtt is volt némi információm Vegita kis szóló kalandjáról, és nem kicsit vártam, hogy ehhez a részhez érjek. Ha visszaemlékeztek, a Dragon Ball Z-ben épp a Yardrat bolygó volt az, ahol Son Goku elsajátította az egyik legfontosabb technikáját, az azonnali átvitelt. Mindebből viszont semmit nem láttunk, mivel a Dermesztővel vívott harc után egyszerűen csak eltűnt, és az Android Saga kezdetéig nem is került elő. Most viszont végre itt vagyunk a Yardraton, megismerjük annak lakóit, Vegitára pedig nem csak hogy óriási karakterfejlődés vár, de végre minden esélye megvan rá, hogy elnyerje azt, amit megérdemel: Hogy ő legyen minden idők leghatalmasabb saiya-jin harcosa. 

Épp amikor már azt éreztem, hogy kezd kicsit sok lenni Gokuból és Vegitából, Toriyama előszedte a többi Z harcost, akiket mostanáig hanyagolt ebben a történetben. És bizony nem sokon múlt, hogy negatívan illessem ezt az amúgy nyilvánvalóan pozitív szálat, de aztán szerencsére megkaptam azt, amit akartam: VÉGRE VALAHÁRA LÁTHATJUK YAMCHÁT KÜZDENI! El sem hiszem! A Dragon Ball Super egészen mostanáig szénné alázta a karaktert, konkrétan viccet csinált belőle, viszont most végre itt van, teljes pompájában, pontosan úgy, ahogy lennie kell. Most már csak abban reménykedem, hogy ha valaki meghal a Z harcosok közül, akkor az nem ő lesz, az elég kellemetlen lenne. Továbbá bízok benne, hogy az írónak sikerült kijavítania a karakterek közti aránytalan erőszint különbségeket is, egyenlőre ez még nem derült ki. 


Moro már önmagában is félelmetes ellenfél volt, most viszont egy rakás szövetségesre is szert tett, akik egytől-egyig mind alávaló gazfickók. Némelyik ráadásul egészen komoly erővel bír, ám egy valaki van köztük, aki igazán kiemelkedő: Ő nem más, mint Hét-Három, egy android, aki képes lemásolni ellenfelei képességeit. Magyarán ha valakinek épp a Kamehameha a bevett technikája, akkor számíthat rá, hogy a robot is be fogja vetni ellene. Egyébként a DC Comics lapjain is volt már hasonló karakter, mégpedig Professor Ivo teremtménye, a szintén anrdoid Amazo, bár nem hiszem, hogy Toriyama innen nyúlta volna az ötletet. 

A látvány még mindig nagyon ütős annak ellenére, hogy jelenleg még csak fekete-fehérben élvezhetjük a sztorit. Toyotarou zseniálisan elsajátította Toriyama stílusát, bár nem teljesen értem, hogy miért nem a mester rajzolja még most is a mangát. Igazából mindegy is, a hamisítatlan Dragon Ball hangulat garantált, senki nem fog csalódni az illusztrációkban (sem). A 11. kötet borítóját muszáj külön is megemlítenem, mivel zseniálisan ötvözi a franchise sajátos látványvilágát az '50-es évek retro futurizmusával. A történethez az ég világon semmi köze, de akkor is imádom. 

Ha hozzám hasonlóan voltak negatív érzéseid a Super-el, ezt a sztorit akkor is el kell olvasnod! Ez az a Dragon Ball, amit kissrácként megszerettem, ez az, amit mostanáig hiányoltam. Mindenképp adj egy esélyt neki, biztosan nem fogod megbánni.